Nyári bőrápolás

Nyári bőrápolás

Nyári bőrápolás 


Most, hogy elérkezett az év legforróbb időszaka, még inkább érdemes kiemelt gondot fordítani az arcápolás mellett a testünk ápolására is, hiszen az extrémebb hőhatás és a fokozott izzadás komoly igénybevételnek számít. Ha pedig eleve valamilyen bőrproblémával küzdünk, akkor a nyár és a hőség bizonyos esetekben még fokozhatja is a problémákat és a tüneteket. Egy kis odafigyeléssel azonban sokat tehetünk azért, hogy bőrünk üdeségét megőrizzük.

Fontos azonban megjegyeznünk és olvasóink figyelmét is felhívni erre, hogy huzamosabb ideje fennálló bőrproblémával nem javasolt kísérletezésbe bocsátkozni, mert előfordulhat, hogy még rontunk is a meglévő helyzeten, ahelyett, hogy javulás következne be.


Akut és krónikus bőrproblémák kezelése

Az akut bőrtünetek specifikus készítményekkel jól kezelhetőek, gyógyíthatóak, sőt a problémák egy részéhez még csak kezelés sem kell, ugyanis a tünetek idővel maguktól elmúlnak, eltűnnek. Akut bőrprobléma lehet például az ajkakon jelentkező herpesz (először átlátszó hólyagok, amelyek később kifakadhatnak és sebesen gyógyulnak), a tenyéren és talpon keletkező szemölcsök, a hajhullás, a kisebb hólyagok a bőrfelületeken (amik akkor keletkeznek, amikor megégetjük magunkat) és vízhólyagok akár a bőrrel vastagabban fedett talpon (ha a cipő feltöri a lábunkat), a szőrbenövés, a napégés, a kidörzsölődés (textil vagy más anyagú, folyamatosan súrlódó hatást kifejtő, a bőrrel közvetlenül érintkező felülettől),, a bőr megvastagodása,, valamint még az is, ha fehér foltok vagy csíkok jelennek meg a körmökön.

Az akut bőrproblémák kategóriájába sorolják a vitiligót, a foltos hajhullást, az ágyi poloska csípései után jelentkező viszketést és kipirosodást, a bőr alatt észlelhető kisebb csomókat, a csalánkiütéseket, a tetvességet, a rühességet és a pikkelyes bőrt is.

A krónikus bőrproblémák nem gyógyíthatóak, de gyógyszerekkel, gyógyhatású készítményekkel és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhetőek vagy szinten tarthatóak. Ilyen bőrprobléma például az ekcéma, a rosacea, az aknés bőr és a pikkelysömör is.

A tünetek enyhítésére ajánlunk különleges gondossággal, válogatott összetevőkből álló CBD tartalmú készítményeket, amelyek könnyen alkalmazhatók a kívánt területen, a bőrön át felszívódva fejtik ki jótékony hatásukat. 


Vörös, irritált, viszkető bőr kezelése

Többféle bőrprobléma közül az egyik, amikor a bőrt viszkető bőrfelületek megjelenése jellemzi, amely vörös kiütések, pikkelyes foltok és más élettani elváltozások formájában jelenik meg. Fájdalmas lehet, mivel a viszketés állandó – ezért a folyamatos vakarás akár vérzést és a kivakart sebek hegesedését is okozhatja.

A speciálisan kifejlesztett krém az irritált, viszkető bőr tünetei ellen hatásos lehet, összetevői nyugtathatják, hűsíthetik a bőrt.


Irritált, pattanásos bőr kezelése

A bőrünkben a szőrtüszők kivezető nyílása mellett – főként az arcon, a hallójáratban a mellkason, háton, és a karok külső felszínén – elhelyezkedő faggyúmirigyek által termelt faggyút az a szőrszál segíti a bőrfelszínre. A faggyúmirigyek azonban fokozott faggyútermelés mellett könnyen eltömődhetnek.

A CBD tartalmú krém összetétele kiválóan alkalmas lehet  arra, hogy csökkenthesse a viszketést, a helyi fájdalmat, amely tünetek a pattanások kísérőjelenségei lehetnek. A krém a bőrtünetekre kínálhat megoldást: liposzómákkal segíti a  hatóanyagok beépülését, csökkentheti a bőr viszketését, segítheti a bőr vízháztartásának egyensúlyát, illetve vitaminokat, antioxidásokat jutthatat a bőrbe. 


Száraz, pikkelyes bőr kezelése

Viszkető, pikkelyes bőrfelületek, amelyek bárhol jelentkezhetnek a test teljes felületén, de főleg a hajlatokban jellemzőek. A fertőzött terület lilásvörös, fehér pikkelyekkel borított, de ez csak a látható tüneteket jelenti. Fokozódó probléma esetén kapcsolódhat hozzá ízületi fájdalom vagy gyengeség és ízületi merevség is.

Létezik olyan egyedülálló összetételű, liposzómás készítmény, amely kenderkivonatot, CBD-t (cannabidiol) tartalmaz. Ezek az összetevők lehetővé tehetik, hogy a CBD tartalmú krém hatóanyagai mélyen behatoljanak a bőrbe, oda, ahol leginkább szükség van rájuk. Így enyhíthetik a viszketést, segíthetik a bőr hidratációjának a megtartását, illetve fontos vitaminokkal és antioxidánsokkal való táplálását. A krém rendszeres használatával támogathatja a bőr szerkezeti és védelmi rendszereit.


Általános tudnivalók a CBD tartalmú krémek használatához

A krémet vékony rétegben kell felvinni és gyengéden bemasszírozni a bőrbe, lehetőleg 2-3 alkalommal naponta. A rendszeres használat segíthet a kialakult bőrproblémák kezelésében.

Az összetevőkről minden esetben fontos a használat előtt részletesen tájékozódni, hiszen azok bármelyikére való érzékenység esetén kerülni kell a krém használatát!

Subscribe to our newsletter!

Promotions, novelties, deals directly for you!