Mit tehetünk a szorongás ellen?

Mit tehetünk a szorongás ellen?

Mit tehetünk a szorongás ellen?


A szorongás érzése egyáltalán nem ördögtől való és ritka dolog, inkább éppen ellenkezőleg. Bizonyos mértékig teljesen normálisnak tekinthető a megjelenése. Munkahelyváltás, első randevú, vizsgaszituáció vagy állásinterjú előtt teljesen természetes, hogy izgulunk valamennyire. Előfordul, hogy még jól is jöhet egy kis drukk, az élsportolókat például kifejezetten felpörgeti a verseny előtti izgalom, és sok esetben jobb teljesítményre is ösztönzi őket. 

A probléma akkor van, ha a szorongás állandósul, és már nem is kell hozzá konkrét kiváltó ok. Ilyen esetekben beszélhetünk generalizált szorongásról, amely már kóros állapotnak tekinthető. Minden lehetséges erőfeszítést meg kell tennünk, hogy megkeressük az okait és felszámoljuk.


A szorongást kiváltó okok

Fontos, hogy a szorongást ne keverjük össze a félelemmel. Amíg az utóbbinak minden esetben van jól meghatározható kiváltó oka, addig az előbbi egy meghatározhatatlan veszély előérzete inkább. Az igazi okait pedig valahol a múltban kell keresnünk, a korábban elszenvedett és lelki értelemben fel nem dolgozott veszteségek, csalódások, kudarcok környékén.

A háttérben meghúzódhat egy gyermekkori trauma, a családdal kapcsolatos elhúzódó időtartamú gondok, de akár a felnőttként átélt olajok a sorozatos stresszhelyzetek, vagy munkahelyi és anyagi nehézségek is kiválthatják a szorongásos panaszokat. A generalizált szorongás azért nagy probléma, mert akár pánikbetegséget és depressziót is okozhat, amely állapotok nagymértékben megnehezíthetik az érintettek mindennapjait.


A szorongás tünetei

Megkülönböztetünk testi és lelki tüneteket, amelyek egyaránt jelentkezhetnek a generalizált szorongást elszenvedők mindennapjaiban, erősen próbára téve nem csak őket magukat, hanem a környezetükben élő többi embert is. Ezért sem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket a tüneteket.

Szorongásos lelki, mentális tünetek

  • folyamatosan fennálló rossz, baljós előérzet, 
  • borúlátás, pesszimizmus különösebb kiváltó ok nélkül,
  • ingerlékenység, 
  • koncentrációs nehézségek, 
  • vesztesnek lenni érzés,
  • deperszonalizáció (amikor a saját életünk külső szemlélőjének érezzük magunkat).

Szorongásos testi tünetek

  • kimerültség, alvászavar,
  • hideg bőr érzés, hidegrázás, hőhullámok, izzadás,
  • nehézlégzés, légszomj, szapora légzés,
  • szapora pulzus,
  • gombóc a torokban érzés,
  • mellkasi fájdalom,
  • kipirulás, sápadtság,
  • szájszárazság,
  • izomfeszülés, izommerevség,
  • gyakori vizelési inger,
  • hasi panaszok, puffadás, hasfájás, hasmenés.

A szorongásoldás lehetséges módszerei

Fontos megjegyeznünk, hogy a generalizált szorongásos betegség kezelése személyre szabott. Nincs olyan kezelési mód vagy alkalmazható eszköz, amely mindenki számára megfelelő lenne. Ebben a bejegyzésben azokat a lehetőségeket soroljuk fel, amelyeket a szorongást elszenvedő személy önmagáért tehet.

Amennyiben a generalizált szorongás enyhébb és még nem gátolja a mindennapi tevékenységek végzését, akkor életmódváltással, új szokások beiktatásával, a megszokott napirend átalakításával is elérhető pozitív változás. Végső esetben azonban szükségessé válhat pszichológus szakember bevonása a gyógyulási folyamatba, amelyben egy komplex terápiás helyzetben kerülnek feltérképezésre az alany traumái, mint a szorongás lehetséges kiváltó okai és ezek feloldása.

A szorongás oldása úgy lehetséges, ha először rá tudunk látni a kiváltó okokra, és ezeket tudatosítjuk is magunkban. Ezután pedig törekednünk kell arra, hogy ezeket a helyzeteket csökkenteni lehessen.

A jógázás vagy más testmozgással járó kikapcsolódás (pl. túrázás, természetjárás), a meditáció, az elegendő minőségű és mennyiségű alvás, az egészséges és tápanyagdús étkezés beiktatása az életünkbe, az alkohol, a dohányzás és a koffein elkerülése pedig egyébként is az egészséges életmód szerves részei, így testünk és szellemünk karbantartásának is megfelelő módszerei lehetnek.


Kiegészítő lehetőségek a szorongásoldáshoz

Kutatások igazolták, hogy az emberi pszichével összefüggő betegségek és kórosnak tekinthető állapotok hátterében gyakran az agyban és az idegrendszerben zajló biokémiai folyamatok zavara húzódik meg. Ezek a zavarok pedig összefüggenek bizonyos vitaminok, ásványi anyagok és vegyületek hiányával vagy nem elégséges bevitelével.

B-vitaminok

Ebbe a csoportba 8 különféle vitamin tartozik. Közülük is kiemelkedik a B1-, a B6- és a B12-vitamin szerepe az idegrendszer optimális működése szempontjából. A B-vitaminok hiánya is elősegítheti a megnövekedett stressz állapot, a depresszió és a szorongásos zavarok kialakulását.  

D-vitamin

A D-vitamin hatással van a hangulat szabályozására és az idegek, valamint az agy működésére. Hiánya a depresszió és a szorongás tüneteit is erősíti, míg a bevitel – akár napsütés, akár szájon át szedhető vitamin formájában – mindkettő kezelését eredményesen segítheti. 

Magnézium

Kulcsfontosságú nyomelem a szorongás elkerülése szempontjából. Hiánya az arra hajlamos személyeknél közrejátszik a szorongás és a feszült idegállapot kialakulásában. 

Omega-3 zsírsavak

Ezeket a tápanyagokat a szervezetünk nem képes előállítani, ezért a táplálékkal kell bevinni őket. Erre egyrészt a tengeri állatok, főleg bizonyos halak húsa alkalmas, illetve táplálékkiegészítők, halolajkapszulák formájában is fogyaszthatóak. A kendermagolaj a növény magjából kipréselt olaj, amely omega-6 és omega-3 zsírsav is gazdag.

Végszó

Problémák mindenki életében adódhatnak. A kérdés csupán az, hogy miként kezeljük azokat.

Tudunk tenni bármit annak érdekében, hogy megoldjuk a helyzetet?

Ha igen, akkor cselekedjünk minél hamarabb! Ha nem, akkor kérjünk segítséget vagy lássuk be, hogy a szorongás elkerüléséhez néha bele kell nyugodnunk abba, hogy nem tudunk mindent megváltoztatni.

Subscribe to our newsletter!

Promotions, novelties, deals directly for you!