Fájdalomcsillapítás a mindennapokban

A fájdalom szervezetünk önvédelmi reakciója, amely azt jelzi, hogy figyelnünk kell a bennünket érő káros hatásra. Bizonyos életkorban (például csecsemőkorban és egészen idős embereknél) fokozottabban jelen lehetnek a fájdalomérzetek, emellett pedig még bizonyos népcsoportoknál is kimutattak jelentős különbségeket a fájdalmak intenzitásában és a rájuk adott reakciók erősségében. Tapasztalati úton az orvosok azt is ki szokták jelenteni, hogy általában a férfiak rosszabbul tűrik a fájdalmat, mint a nők.

Ugyancsak igaz az, hogy az egészségi állapotunk általános romlásakor jellemzően mások a toleranciahatárok, azaz rosszabb a tűrési képességünk. A fájdalommal kapcsolatos tűréshatárunkat emellett csökkentheti a fáradtság, valamint a napszakok váltakozása is. Ezek hatása szintén minden esetben egyéni, de hajnalban és éjjel általánosságban elmondható, hogy rosszabb a fájdalomtűrés. Ebben az is szerepet játszhat, hogy egyes betegségeknek eleve van napszakokhoz kötődő ingadozása is.

A fájdalomtűrésre a szociális, genetikai, tradicionális különbözőségek mellett alkati tulajdonságok is hatással vannak. Azaz számít például a szöveti lazaság és izomkontrakciók mértéke, vagy éppen az edzettségi állapot. Magna G&T CBD olaj 10%

A fájdalom típusai és kiváltó okai

A fájdalmat az érintett beszámolója alapján lehet kategóriába sorolni, így megkülönböztethetünk enyhe, közepes, erős és elviselhetetlen fájdalmat. Emellett léteznek úgynevezett fájdalomskálák, amelyek a fájdalom változását hivatottak követni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos időközönként 10-es skálán jelölheti a beteg saját fájdalmának változásait, annak jellegét, intenzitásának milyenségét. 

A fájdalom egyes típusait több szempontból lehet csoportosítani. Például eredet, elhelyezkedés és jelleg szerint. Ez utóbbi – a teljesség igénye nélkül – lehet szúró, nyomó, hasogató, késszúrásszerű, égő, maró, szaggató, csípő, görcsös, sajgó, lüktető, sugárzó, bizsergető, áramütés szerű. A fájdalom jellegét ugyancsak a beteg elmondása és a kiváltó ok alapján lehet konkretizálni.

A fájdalmat külső és belső okok egyaránt kiválthatják. A külső okok lehetnek kémiaiak (pl. savmarás), fizikaiak (pl. fagyás), vagy éppen mechanikaiak (pl. késsel való elvágás). Emellett különböző betegségek is okozhatnak fájdalmat a szervezetben, azért, mert azok fájdalmat okozó gyulladással járnak együtt. Ilyen érzetet kiválthatnak a gyulladás miatt felszaporodott káros és kóros anyagok is. Bizonyos betegségek az általuk okozott oxigénhiányos állapot útján is kelthetnek fájdalmat a szervezetben.

A fájdalom kezelése

FONTOS!!! A fájdalom megléte számos problémát jelezhet a szervezetünkben, ezért az okát minden esetben fontos kideríteni és feltárni!!! Cibapet CBD olaj kutyáknak és macskáknak (állatgyógyászati készítmény)

A fájdalom érzete azonban komoly negatív hatással lehet a mindennapjainkra, ezért a fájdalom csillapítása elengedhetetlen, amíg magának a fájdalmat okozó problémának a kezelésére nem kerül sor vagy az valamelyest elhúzódik.

A fájdalomcsillapítás lehetőségei – Fájdalomcsillapító módszerek

A fájdalom csillapítására, főként ízületi és izomfájdalmak esetén, gyakran elegendő helyileg ható készítményeket használni. Ezek közül széles körben használatosak a tapaszok és a krémek.

Fájdalomcsillapító tapaszok

Ezek előnye, hogy közvetlenül a fájdalom helyén alkalmazhatóak és hosszabb időn át lehetnek a bőrön, ezért hatásuk gyorsan kialakulhat és tartósabb, egyenletesebb. Emellett a tapaszok hatóanyagai csak kis mértékben jutnak be a vérkeringésbe, így mellékhatásaik vagy kölcsönhatásaik kialakulásának esélye más gyógyszerekkel igen csekély. Mellékhatások azonban kialakulhatnak, mértékük azonban egyénenként változhat, így nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni a lehetőségüket.

A fájdalomcsillapító tapaszoknak több típusa létezik. Vannak mikroelektromos működésű, kineziológiai, hőleadáson alapuló, illetve gyógynövény- és gyógyszertartalmú tapaszok, utóbbiak között némelyik vény nélkül is kapható, míg mások vénykötelesek.

A fájdalomcsillapító tapaszok használatáról általánosságban elmondható, hogy a fő szabály: mindig tiszta, száraz és ép bőrre kell őket felhelyezni. Sebes, sérült vagy bármilyen szempontból problémás felületre semmiképpen nem tehetőek fel.

Fájdalomcsillapító kenőcsök és krémek

Habár ezek magát a fájdalom okát nem szüntetik meg, a fájdalmat kiválóan tudják csillapítani, ami szintén nagy segítséget jelenthet abban az átmeneti időszakban, amíg a pontos diagnózisra várunk. Előnyük, hogy csupán az érintett, bekent terület környékén fejtik ki hatásukat, és mivel helyileg történik a kezelés, a hatás viszonylag gyorsan kialakul.

Számtalan fájdalomcsillapító krém van forgalomban. Ezek között vannak különböző gyógynövénykivonatokat vagy gyógyszernek minősülő hatóanyagokat tartalmazó készítmények is, egyesek vény nélkül kaphatóak, míg mások vénykötelesek. Ezekről minden esetben érdemes előzetesen tájékozódni, hogy tudjuk: milyen lehetőségekkel számolhatunk.

Fájdalomcsillapítás a természet erejével

Kamilla

Az antiszeptikus és antibiotikus hatásának köszönhetően mindenkinek fő helyen kellene tárolnia ezt a gyógynövényt a konyhájában. Már nagyanyáink is tisztában voltak vele, hogy a kamilla gyorsan elmulasztja a fájdalmakat, legyen az fej-, nyak-, ízületi- vagy izomfájdalom. Szükség esetén főzzünk egy kamillateát vagy használjuk esszenciális olajkivonatban.

Rozmaring

Ez az igénytelen növény biztos minden háziasszony fűszerkészletében, kertjében vagy cserepében megtalálható. Sokan előszeretettel használják a húsok sütése és grillezése során, ám lehet, hogy azt kevesen sejtik közben, hogy fájdalomcsillapítóként is használható. Tea formájában csökkenti a fejfájást, még migrén esetén is. Emellett B6 vitamint, vasat és kalciumot is tartalmaz.

Levendula

Ennek a csodálatos lila virágú növénynek az illata felejthetetlen, ha egyszer már megéreztük. A levendulából készült olaj nemcsak a fájdalmak és a görcsök ellen jelent gyógyírt, de remek relaxációs eszköz, ami ellazítja az elménket.

Gyömbér

Ebből a külalakra nem igazán tetszetős gyökérből valószínűleg mindenkinek akad a konyhájában legalább egy darab. Remek fűszer mártásokba, levesekbe és húsokhoz is, de a teák és a citromos limonádék alapelemeként sem rossz lehetőség. A gyógyító hatásai pedig vitathatatlanok: segít megküzdeni az influenzajárvánnyal, csökkenti az izomfájdalmakat, sőt, a rosszullétek során is gyakran alkalmazzák, gondoljunk csak az émelygő kismamákra.

  • Ha a fájdalom kiváltó oka ismeretlen, minden esetben forduljon orvoshoz, mielőtt házi gyógymódokhoz folyamodna!